Ai Srina
Apr 2, 2013 15:18:35 GMT 1
Post by Ai Srina on Apr 2, 2013 15:18:35 GMT 1
Név: Ai Srina
Faj: ember
Kor: 24
Születési bolygó: Phigoh
Kaszt: Phigoh szenátora, carevna
Felszerelés: ékszerek, két hybrid házi kedvenc, ruha minden alkalomra, adattábla, kredit chip-ek
Megjelenés: Ai, a Srina család egyik szemefénye a négy lánytestvér közül, egyben a második legidősebb gyöngyszem. Megjelenése árulkodik arisztokratikus származásáról, mindig előkelően fest, igényes és drága ruhákban mutatkozik, szívesen visel ékszereket. Hosszú barna haja ápolt, fénylő, élettel teli, szemei kékek, amelyek értelemről és határozottságról árulkodnak. Arca finomvonású, bájos, már-már angyali szépségű. Bár alacsony, mégis arányos, sportos, igazán vonzó alakja van, amire nap-nap után gondosan ügyel. Körmeire a legkényesebb, mindig ápolt műkörmöket hord, amelyek csak úgy vonzzák a férfi tekintetet. Ujján a cári család védjegyének számító fehérarany gyűrűt viseli, nem titkolva származását.
Jellem: Csendes, megfontolt személyiség, igazi intellektuel, aki szereti a dolgokat több szemszögből, reálisan mérlegelni. Nyugodt vérmérsékletű, aki hatalmas igazságérzettel van megáldva, ennek okán nem egyszer került összetűzésbe apjával, lázadó természete ilyenkor tört felszínre. Céltudatos és makacs, de ha valaki fontos neki, azt tűzön vízen át támogatja és segíti. A buta, primitív emberek társasága fojtogatóan hat rá, szereti, ha értelmes alakok veszik őt körbe, akikkel bármiről lehet beszélgetni. Tudása ennek megfelelően sokrétű és sokszínű, ez elsősorban nevelésének és taníttatásának eredménye. Korrumpálni nem lehet, a pénz legkevésbé sem érdekli azon felül, amit már eddig is magáénak mondhat, tudhat.
Kedves Naplóm! Sajnálom, hogy sokáig nem írtam neked. Viszont most elmesélek mindent! Képzeld, ma elmentem Lella nénivel a palota kis kertjébe. Megtanultuk a virágoknak a nevét. Lella néni azt mondta, ha elég ügyes leszek, akkor megmutatja, hogyan kell gondozni őket. Mondtam neki, hogy én benne vagyok ebben az egészben. Szeretem a virágokat, mert szépek és illatosak. De az állatokat is szeretem. Apa és anya nagyon büszkék rám. Tudom, mert mondták nekem. Szeretnék, ha egyszer én is orvos lennék, mint a papa. Megkérdeztem, hogy miért büszkék rám annyira. Azt mondták, hogy azért mert azt szeretnék, hogy egyszer én képviseljem Phigohtot. Ez viszont csak egy nagyon okos és talpraesett embernek a feladata lesz. Én nem értem, hogy hogyan is gondolta ezt apu. Lehet, hogy valami ügyességi feladatot kap minden kisfiú és kislány, és az nyer, aki a legügyesebb. Szeretném, ha anyu büszke lenne rám, ezért sokat fogok tanulni, hogy okos legyek. Azt mondták, hogy előbb a növényeket kell megismernem. Mint már írtam én szeretem őket. A házunkon túl van egy hatalmas, nagy erdő. Szeretnék nagyon okos lenni, ezért megkérdeztem anyuékat, hogy mikor megyünk oda kirándulni és növényeket felfedezni. Azt mondták soha. A dzsungel nem egy kislánynak való hely. Én nagyon kíváncsi voltam, ezért kiszöktem egyik este oda. Kimásztam az ablakon, utána pedig belekapaszkodtam a fa egyik ágába. A kerítésnél van egy hatalmas nagy bokorsor. Oda szoktam elbújni néha és ott ástam magamnak egy alagutat. Így jutottam ki. Addig futottam, amíg be nem értem az erdőbe. Nem értem anyuék miért mondták azt, hogy veszélyes. Szerintem nem is volt az. Rettenetesen sötét volt. Bevallom, picit féltem. Szerencsére magammal hoztam kis világító kütyümet. Anyuék biztos büszkék lettek volna rám, hogy ilyen okos voltam. Nagyon zajos volt az erdő. A bogarak megállás nélkül ciripeltek. Találkoztam néhány nagyon kedves állattal is. Az egyiknek hatalmas nagy sörénye volt és éles fogai. Először megijedtem tőle, mert nagyon gonoszul rám morgott, de nem bántott. Megszagolt és tovább ment. Lella néni mesélt nekem már ezekről az állatokról. Azt mondta, hogy husit esznek. Ha jól emlékszem azt mondta rájuk, hogy ragadozók. Örülök, hogy nem evett meg. Talán ezért mondta apu, hogy ne menjek ide ki soha. De nem baj, ez nem számít. Ami nem öl meg, az csak megerősít. Apu mindig ezt mondja. Nagyon tetszett a dzsungel. A fák olyan magasak voltak, hogy nem láttam a tetejüket. Phigohi orchideák csüngtek a fákról. Tudom, hogy azok voltak, mert tanultam már róluk. Hallottam, hogy valaki nagyon sír, ezért elindultam a hang irányába. Nagyon nehezen kaptam levegőt, de nem azért, mert elfáradtam volna. Majd még ki kell derítenem ennek az okát is. Fel is írtam, nehogy kimenjen a fejemből. Nem fogod kitalálni, hogy miket találtam! Két kis kölyök hybridet. Annyira aranyosak voltak. Akkora volt a szemük, mint az öklöm! Az egyik fehér, a másik piros színű volt. Mint egy vörös óriás és egy fehér törpe. Biztos elvesztették az anyjukat. Én nem tudom, mit tennék, ha elveszíteném anyut. Biztos én is szomorú lennék. Először féltek tőlem, de én mondtam nekik, hogy aggodalomra semmi ok. Megnyugtattam őket. Utána oda jöttek hozzám, és megnyalogattak. Édik! Láttam, hogy az egyiknek sebesülés van a lábán. Fájhatott szegénykének, még sántított is. Éhesek is lehettek, mert nagyon nyalogatták a szájuk szélét. Gondoltam biztos örülnének, ha én lennék az anyukájuk, ezért hazavittem őket. Felvettem őket és úgy mentünk haza. Mint egy kis szuper csapat. Csöndben próbáltam haza menni, hogy apu és anyu ne vegye észre, hogy kiszöktem. Közben eldúdoltam Mieemanak és Kraianak, hogy csak csendben, csak halkan, hogy senki meg ne hallja, de nem vált be. Apa már ott várt a szobában. Sose fogom ezt a pillanatot elfelejteni. Apu olyan nagy és erős, mint egy kőszikla. De akkor annyira más volt. Mintha napok óta nem aludt volna. A szeme pedig könnyes volt. Oda rohant hozzám és leszidott. Nagyon megijedtem, hogy ki fogok kapni ezért elpityeredtem én is. Apa mondta, hogy többet ilyet ne csináljak, mert nagyon megijesztettem. Megkérdeztem aput, hogy megtarthatom e esetleg Mieemat ás Kraiat. Először azt mondta nem, de aztán beadta a derekát. Bekötöztük a sebüket és adtam nekik gyógypuszit. Most már tuti, hogy orvos akarok lenni. Mindenkit meg fogok gyógyítani és kifejlesztem az örök fiatalság gyógyszerét is! Nagyon örülök, hogy megtarthatom őket. Így nem leszek végre magányos. Tudod Naplóm, eddig az voltam. Neked mindig elmondhatom a bajom, de szeretnék végre igazi barátokat. Nem értem miért nem lehet. Mindig látom, ahogy az utcán kergetőznek és játszanak a többiek. Nekem viszont nem szabad. Még Aiminak sem lehetnek barátai, pedig ő idősebb nálam! Mikor megkérdezem aput, hogy ez miért van, mindig azt mondja, hogy mert egy carevna vagyok. Egy carevnanak pedig nem illik ilyen butaságokra fecsérelni az idejét. Mondtam anyunak és apunak, hogy akkor nem leszek az, csak hagy menjek játszani. Mindig kinevetnek ilyenkor. Bárcsak én is felnőtt lehetnék! Akkor azt csinálhatnék, amit csak akarok. Reggelire cukrot ennék és eltörölném a délutáni alvásokat. És persze sok-sok barátom lenne. Mindenki a barátom lenne! Most megyek aludni kedves Naplóm. Képzeld, holnap elültetem életem első fáját! Ha gondosan ápolom, hatalmasra fog nőni. Már alig várom. Jó éjszakát, és ígérem, holnap megint írok és mindent elmesélek neked!
//Részlet a 6 éves Ai naplójából//
Kedves Naplóm!
Rengeteg mesélni valóm van, jelen körülmények között pedig temérdek szabad időm is van erre, miután szüleim szobafogságra ítéltek. Még hogy szobafogság. Inkább börtön, luxus körülmények között. Egy aranykalitkába zárt énekes madár. De ez egy hosszú történet…
Az egész három napja kezdődött: A bolygó a legszebb és legnagyobb éves ünnepségére készült, természetesen a cári család vendégszeretetét élvezhette a bolygó vezetői rétege, a palotában. Pompás partinak, pontosabban bálnak ígérkezett, ahol a legszűkebb elit tette tiszteletét. Jómagam sosem rajongtam az ilyen és ehhez hasonló összejövetelekért, kétszínűség és képmutatás folyik a legdrágább pezsgős üvegekből is ilyenkor. Azonban így 16 évesen, az én szerepem is változni látszott, lassan nagykorúvá érek, a család pedig a protokollnak megfelelően elvárt tőlem ezt-azt. Például, hogy jelen legyek a bálon és személyem emelje annak fényét. Nagy nehézségek árán készülődtem el, de a ruhám… Túl giccses, nem is az én stílusom, nevetséges. Szegény kis állatkáim is a ketrecükbe voltak kénytelenek maradni, őket valahol érthető okokból nem vihettem le magammal.
A bálteremben hihetetlen tömeg gyűlt össze, a ruhák pedig a színek tengereként hullámoztak. Egyik ismert személyiséget a másik után mutatták be nekem, nem különösebb érdeklődést tanúsítva bármelyikük iránt is. Néhány bók, vagy dicsérő szó, semmi több. Micsoda felszínesség… És akkor, amint a tömegben járkáltam fel és alá, keresvén talán nem is létező helyemet ebben a közegben, pillantottam meg egy talán velem egykorú fiút. Magas, barna hajú, természetesen kékszemű, igazán daliás felépítésű fiatalember volt. Amolyan szőke herceg a mesékből. Ez futott először át a fejemben. De, hogy ki lehet az eddig nem látott idegen, rejtély volt, de mint carevna lehetőségem volt bárkit különösebb gátlás nélkül le- és megszólítani.
A bál mégis csak remek dolog, meg kellett állapítanom. A fiút, akit Bombeir-nek hívtak, másnap látni akartam. Akartam. Így találkoztunk is. Akkor persze még sejtelmem se volt, hogy mindez milyen reakciót fog kiváltani a családból, leginkább apámból, aki vasszigorral uralkodott felettem és testvéreim felett, rövid pórázon tartva mindannyiunkat. Miután Bombeir-el történt kis randevúm kiderült, apám szörnyen mérges lett, a további találkozásokat pedig megtiltotta. Ez igazságtalan, nem érvényes. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok fogalmazódtak bennem. De nem számít, amiről a nagy cár nem tud, az nem is fáj. Újra találkozni fogok vele, határoztam el rögvest magamban.
Gyakori erdőlátogatásaim alatt magamhoz vettem egy sérült kis madárkát, akit azóta is nevelgettem, most már lassan két éve. Üzenetet küldtem Bombeir-nek, aki hamarosan választ is adott. Holnap este megszökünk a dzsungelbe… Egy apró zsákba pakoltam minden kelléket, amire úgy éreztem, hogy szüksége lehet. Másnap az őrséget kicselezve (miféle őrség lehet ez mégis?) szöktem ki a palotából, hogy az én szerelmemmel a közeli erdőbe szökjünk. Tudtam egy pompás kis helyet, ahol gyakorta húztam meg magam, ha esetleg leszakadt az ég vagy nagy vihar tombolt. Senki más nem ismerte, csak én. Remekül éreztem vele magam. Rajta kívül nem létezett más a világon. Csak ő és én. Egész éjszaka beszélgettünk. Apja a bolygó egyik legismertebb tudósa volt, így ő maga is rendkívül művelt és olvasott egyén volt, aki mindenre nyitott volt, mindenről lehetett vele intellektuális társalgást folytatni. Előttünk pattogott a tűz, ami talán egy kicsit kezdetlegesnek tűnt, akkor amikor már fénysebességgel közlekedő űrhajókkal közlekedtünk, abban a pillanatban még is olyan elbűvölő varázsa volt. Egymást megölelve ültünk. Nem volt hideg, nem volt meleg, minden annyira tökéletes volt. A távolban egy két fel-felordító vadállat hangja hallatszott, de nem féltünk. Ismertem a dzsungelt, mint második otthonomat. Bombeir olyan kedves volt, a haja selymes és csillogó, az illata pedig igazán intenzív, de mégis lágy, nyugtató. A szívem vadul kalimpált, amikor is életemben először csókot kaptam egy fiútól. Földön túli boldogság lett úrrá rajtam, életemben először végtelennek és szabadnak éreztem magam. Kezei lágyan végig simítottak, miközben lassan lekerült rólam a ruhám, és talán legnagyobb csodálatomra, magam se ellenkeztem mindez ellen…
Ám boldogságunk tiszavirág életűnek bizonyult. Az éjjel csodásan telt, a természet kicsit talán vad ölén, a dzsungelben. Másnap reggel arra ébredtünk, hogy két kis kedvencem, Mieema és Kraia ott sürögnek-forognak körülöttünk. Nagyon megrémültem, hogyan kerülhettek ide. Hamarosan erre is fény derült, a cári testőrség emberei kíséretében apám rontott be a nyirkos, kicsit sötét üregbe. Milyen megalázó volt, szívem szerint elsüllyedtem volna. Hát valahogy így esett meg, hogy most be vagyok ide zárva. Remélem azért nem gondolják ezt az egész komédiát komolyan egy-két napnál tovább…
//Részlet a 16 éves Ai naplójából//
Kedves naplóm!
Sikerült! Végre sikerült… Megszereztem az orvosi diplomát, ledoktoráltam. Mostantól Dr. Ai Srina a hivatalos nevem. Óriási öröm és büszkeség ez nekem, kemény évek munkájával a hátam mögött. És ez nem minden. Láttam ugyanezt a büszkeséget és elégedettséget szüleim szemében is tükröződni. Nem kérhettem volna ennél többet. Apám hatalmas ünnepséget kíván a tiszteletemre tartani. Bár mondtam, hogy nem szükséges a felhajtás, ő ragaszkodott hozzá. Még ugyanezen a napon elkészült rólam a hivatalos carevna-i portré, ami mostantól a palota dísztermét dísziti a dicső elődök képével karöltve.
A bálra a legszebb ruhámat kívántam felölteni, díszes ékszerek kíséretében. Te jó ég, mennyit változott a világ. Nyolc éve kinevettem volna magam a hasonló lázas készülődésért. Hiába, nyolc év telt, a gyerekes allűröket ideje levetkőzni és hátrahagyni. Kivéve persze téged, drága Naplóm… Miközben a tökéletes smink és kinézet illúzióját próbáltam magamnak megteremteni, két hű társam, Mieema és Kraia egymást birkózva mulatták az időt. Úgy tűnt, nem értékelték, hogy magamhoz hasonlóan kívántam őket dísztalárral felvértezni. Két-három óra készülődés, de az eredmény magáért beszélt és úgy éreztem párját ritkítom. Környezetem mézes mázos szavai csak megerősítettek mindebben. Gratulációk sora, amit bezsebelhettem, dicséretek és dicshimnuszok, ezek voltak a jutalmaim ezen a pompás estén. A vacsora hasonló mederben folyt tovább, a kiváló ételek és italok sorra tűntek el az asztalról, a vendéghad nem volt rest mindezek elpusztításában. A vacsora végeztével apám egy telitöltött ólomkristály pohárral a kezében állt fel díszes-míves székéből, hogy szóra nyissa száját. A vendégek egy szempillantás alatt elcsendesedtek, figyelmüket pedig a cár apámra irányították. Nem sejthettem, hogy ami most következik, az nem egy újabb sablonos, felszínes köszöntő, annál sokkal, de sokkal több. Apám bejelentette, hogy én, mint a második lánya, mától átveszem a bolygó szenátori képviseletét. Először nem tértem magamhoz. Még hogy én? Az első megdöbbenésből hamar felocsúdva kezdtem mérlegelni a kinevezésben rejlő lehetőségeket. Végre kiszabadulhatok, végre világot láthatok. Rég nem érzett boldogság járta át testem, megfogalmazhatatlan izgatottságot éreztem magamban. Ahogy mindenki tapsolt, úgy nőtt bennem a büszkeség és elégedettség. Örömöm valahol a felhők fölött járt. Új életet kezdek, egy életet, amiben talán már nem lesz szükségem memoárok írására, kedves Naplóm, ezzel a bejegyzéssel búcsúzom…
//Részlet a 24 éves Ai naplójából//
CSALÁD
A családfő, Kai Wes Srina, a cár
Az anya, Aidoa Srina, a carica
A legidősebb lány, Aimina Srina, carevna
A harmadik testvér, Aitee Srina, carevna
A legifjabb lány, Naini, carevna
Mieema és Kraia
A családfő, Kai Wes Srina, a cár
Az anya, Aidoa Srina, a carica
A legidősebb lány, Aimina Srina, carevna
A harmadik testvér, Aitee Srina, carevna
A legifjabb lány, Naini, carevna
Mieema és Kraia