Tharan Wull
Aug 26, 2013 11:11:51 GMT 1
Post by Tharan Wull on Aug 26, 2013 11:11:51 GMT 1
Név: Tharan Wull
Faj: humán
Kor: 53 standard év
Születési bolygó: Corellia szektor - Corellia rendszer - Corellia
Nem: férfi
Kaszt: az Antitarra szenátora, az Antitarrai Felszínvédelmi Erők ezredese, nyugalmazott köztársasági alezredes
Felszerelés: egy lézerpisztoly, kommlink, adatrögzítők, kreditkártya, személyi energiapajzs, ruházat.
Külső megjelenés: a legtöbb lépegető pilótához hasonlóan ő is viszonylag alacsony teremtű, mindössze 162 centiméter, ehhez szikár, sovány, de inas testalkat járul. Arcát koravén ráncok szabdalják, vékony ajkai egyfajta könyörtelenséget sejtetnek, hideg, szürkéskék szemeinek pillantását a legtöbben hosszú távon nem viselik szívesen. Semmilyen szempontból sem nevezhető megnyerő férfiúnak, de mindenképpen határozottságot, keménységet sugall. Gesztenyebarna hajába immár bőven vegyülnek ezüst szín szálak is, jelezve a kor előrehaladását. Rendkívül konzervatív ember benyomását kelti, katonás frizura, uniformis, másként el sem képzelhető. Választott hazája katonai öltözetét hordja: vörös, az egykori birodalmi tiszti egyenruha szabását követő, fekete derékszíjjal, kesztyűkkel és térdig érő csizmákkal. A kesztyűket mindig viseli, lévén bal keze csuklóból, a jobb pedig könyökből hiányzik, robotikus pótlása fémszürke, nem mintáz emberi végtagokat. Nyaka bal oldalán s lefelé a vállán és a mellén egykori súlyos égési sebek nyomai.
Belső tulajdonságok: kemény, szilárd és katonás. Igazán látszik rajta, hogy a hadseregben töltötte élete java részét. Precíz, megbízható embernek tartják, akik dolgoztak már vele együtt. Az a fajta vezető, aki iszonyatosan sokat követel meg embereitől, de semmivel sem többet annál, amit saját magától is elvár, az pedig nem kevés vele született maximalizmusa miatt. Meglehetősen bátor ember, nem ijed meg az élet kisebb-nagyobb nehézségeitől, ahogy a harctéren sem tette, úgy a politikában sem jellemző rá. Ettől függetlenül jó felszíni katonaként két lábbal áll a földön, tudja, hogy ha valamit el akar érni, kénytelen kompromisszumokat kötni, természetesen bizonyos határokon belül. A végleteken túl is hűséges az új köztársasághoz, úgy Mothma főkancellárhoz, mint Solo frakcióvezető asszonyhoz. Túlságosan soká harcolt az irányításuk alatt, hogy kételkedjen szándékaikban, noha nem feltétlenül ért velük egyet minden kérdésben, esetleges ellenvéleményének pedig bátran hangot is ad. Nem az az agyatlan talpnyaló típus. Szilárd elvei okán, noha nem kifejezetten gazdag ember, de korrumpálni nagyjából lehetetlen. Meglehetősen büszke természet, bár gőgösnek azért nem mondhatjuk. Ő is tudja magáról: nagyszerűen végezte a dolgát a lázadás éveiben, büszke minden emberre, aki alatta harcolt, szinte a gyermekeiként tekint rájuk. Legalábbis akik még élnek közülük. A háború az esetek többségében ronda dolog, erről pedig Wull szenátornak épp elég alkalma volt megbizonyosodni. Nem tartozik a "naiv entellektüellek" közé, ahogy maga szokta nevezni a DKF-ben Leia hercegnő körül lézengő politikai fejeseket. Az egyik fele elvtelen, gerinctelen alak, aki éppen csak nem szó szerint nyalja fényesre a frakcióvezető talpait egy újabb kis konc reményében, a másik fele még rosszabb. Azok, akik azt hiszik a Birodalom volt a gonosz, mi meg a gáncs nélküli lovagok, a jók, s most eszerint kell létrehozni valami tündökletes köztársaságot. Szimpatizál ugyan a régi bajtársakkal, parancsnokokkal, de Wull szenátor könyörtelen ember. Tudja, hogy a harctéren nem lehet másképp. Mindkét oldalon emberállatok harcolnak, mert igen rövid idő kell, míg az ember állattá alacsonyodik a frontvonalban. A háborúhoz kegyetlennek, céltudatosnak kell lenni, aki érző szívű humanista, az ott maximum egy dologra jó. Felfog 1-2 lövést az értelmesebbek elől. A politika is egyfajta csatatér s hála született intelligenciájának, ehhez is hamar alkalmazkodni igyekszik. Persze a maga módján ő is idealista, de nem olyan elvakultan mint igen sok DKF-es. Természetesen ő is a nagyobb jóért küzd úgymond, egy erős, virágzó köztársaságért, de a módszerekben már nem olyan válogatós az öreg katona. Nagy híve a központosított erőnek, személyes életében pedig a hűségnek és az egyenességnek, még ha utóbbiból kénytelen is engedni a politikai pályán. Erős egyéniségű, kemény ember.
Előtörténet: Tharan Wull hosszú, egyenes léptekkel, a rá jellemző, enyhén sietős mozgással sétált be a trónteremnek is beillő irodába. Gyönyörű hely volt, szépen, de nem túlburjánzóan díszített, egyszerre ízléses és kényelmes bútorokkal. Egyetlen pillantást sem pazarolt ezekre az ezredes. Gyakorlatias ember volt, aki a katonai kérdéseken kívül a legkevésbé sem foglalkozott a külsőségekkel. A katonái által csak "fellegszürkének" titulált pillantása ehelyett a magas, aranyozott bársonyszékben ülő nő arcát fürkészte. A twi'lek asszony fejcsápjai nyugodtan pihentek a nyakában, semmilyen eligazítást sem adva Wullnak pillanatnyi hangulatáról, amit magában rossz jelként fogott fel a parancsnok.
- Foglaljon helyet ezredes úr - mosolygott rá teljesen érzelmek nélkül az asszony, immár három éve Antitarra királynője. Konvencionális és jellegtelen mosoly volt ez, a férfi pókerarccal fogadta, miközben nagyjából olyan mereven foglalt helyet, mintha egy díszszemlén venne részt:
- Fenség - hajtotta meg mélyebben a fejét a nő előtt, de egyébiránt nem reagált. Mindketten tudták ki a vezető és ki a beosztott. Márpedig azt Wull megtanulta, ha a beosztottat nem kérdezik, akkor addig a beosztott csendben marad.
Hosszú szünet állt be, érezte a veterán, hogy az uralkodó épp úgy igyekszik felmérni őt, mint ahogy maga is az ifjú királynőt. Nem ismerték eléggé egymást, csak rutinszerű ügyek kapcsán találkoztak. Ám, azt azért jól érezte az ezredes, hogy itt és most valami nagy dologról lesz szó. Végül a nő finoman félrebillentette a fejét és némi kíváncsiság vegyült a tekintetébe:
- Hol is született ezredes úr? - érdeklődött.
- Magvilágok, Corellia - felelte tömören a férfi.
- Most mégis itt van a peremvidékeken... - fejtegette az asszony mintegy önmagának. - Furcsa, nem gondolja?
- Az élet néha furcsa dolgokra képes - ismerte el kurtán a tiszt, majd halkan hozzátette: - Most már Antitarra az otthonom.
- Hogy került maga a katonai pályára? - érdeklődött tovább a nő.
- Benne van a hivatalos aktáimban - felelte némileg értetlenül Wull.
- Tisztában vagyok vele ezredes - váltott valahogy kissé mássá a nő mosolya. - Csak éppen én a maga szavaira vagyok kíváncsi. Mégpedig nagyon. Adjam parancsba, hogy beszéljen? - emelte meg kissé a szemöldökét.
- Nem szükséges fenség - reagált szokott katonásságával a tiszt, majd belefogott: - Yavin előtt 42-ben születtem a Corellián. Apám gyári munkás egy nagy hajóüzemben, anyám pedig könyvelő ugyanott. Zavaros, rossz idők voltak azok, a régi köztársaság halódott. Tudom, sokan emlékeznek aranykorként arra az időszakra, de ez nem igaz felség. Palpatine nem véletlenül vívott ki gyakorlatilag példátlan népszerűséget, neki sikerült letörnie azt a fajta korrupciót, ami a velejéig áthatotta a szenátust. Centralizáltsága okán, na meg mert az ellentétes érdekek és viták között a szenátus gyakorlatilag megbénult, addigra már alapjaiban rothadt a rendszer, amelynek a kegyelemdöfést aligha a későbbi császár adta meg. Beledőlt addigra a saját kardjába. Palpatine csak az ölébe hullott lehetőséget ragadta meg. Mint mondtam nehéz élet volt akkoriban. A központi hatalom bomlásával felütötte a fejét a bűnözés és ipari léptékeket öltött a korrupció, a gazdasági nyerészkedés. Apám erősen italozott az alulfizetett és veszélyes munkája után, ebbéli indulatait pedig rajtunk vezette le. Tizennyolc évesen elvégeztem a középiskolát, majd elszöktem otthonról és az első toborzó irodában beadtam a jelentkezésemet a hadsereghez. A gyalogsági alakulatokhoz. Y.E. 22-ben feletteseim addigi teljesítményem alapján tiszti iskolára javasoltak. Elfogadtam a felkérést. Y.E. 18-ban hadnaggyá avattak a gyalogságnál. Eddigre már végrehajtották a 66-os parancsot, illetve erős központi klónhadsereg biztosította a rendet a galaxisban. Elhiheti felség, feltétlen tisztelettel adóztam magam is, mint a legtöbb fiatal tiszt az új Uralkodónak, aki végre rendet teremtett a káoszba fulladó köztársaságban. Egy pillanatra sem kételkedtem mikor közölték, hogy a corelliai hadsereg beolvasztásra kerül a birodalmi hadba s új egyenruhát kapok. Csodálattal néztem a modern felszíni csapatszállító tankok, a lépegetők első modelljeit. Beadtam a jelentkezésemet, hogy szeretnék ezen új fegyverekre szakképesítést szerezni. Mivel nem vagyok túl magas, ez alapkövetelmény a járművel szűk belső tere miatt, humán vagyok és a pszichológiai tesztem is pozitív volt e tekintetben, így megkaptam a felső engedélyt. Caridára irányítottak, ahol megkaptam a gyakorlati kiképzésem, természetesen az erőteljes birodalmi propaganda mellett. Mire Y.E. 16-ban aktív csapatszolgálatba léptem, már semmilyen kétségeim sem voltak afelől, hogy a katonai pályát és a Császár szolgálatát akarom-e tekinteni életcélomnak - összegezte a férfiú.
- Végül mégis szakított a Birodalommal... - nézett rá komolyan s mégis kíváncsian a twi'lek.
- Tény - biccentett Wull. - Három éves birodalmi szolgálatom alatt elég sok mindent volt "szerencsém" látni. Bár egyes eredményeit nagyra becsültem, de összességében lassanként kiábrándultam a rendszerből. A töréspontot a Sycthar jelentette. Egy kicsi, és nem túl jelentős planéta a külső perem túloldalán. A jelentések szerint egy lázadó ügynök hajóját lőtték le itt, de a roncsokban nem lelték holttest nyomát. Fel kellett tételezni, hogy még él, birtokában a körzet birodalmi katonai parancsnokságáról megszerzett bizalmas adatoknak. Felszíni erőket dobtak le, hogy kutassuk fel az ellenséges szabotőrt. A bolygón nem volt állandó birodalmi helyőrség, lévén bányakincsei nem voltak és primitív szintű helyi lakosság élt csupán. Nagyjából saját kőkoruk végén járva, törzsi szintű szervezettséggel. Osztagommal egy ilyen településbe futottam bele. Felső parancsot kaptunk, mely szerint alkalmazzunk elrettentő erőszakot, vagyis lőjünk szét néhány kunyhót. Kiparancsoltattam a megrémült lényeket a kunyhókból, majd néhányat rommá lövettem. Az idegenek nem nagyon tudtak semmilyen hasznos információval szolgálni, ezt jelentettem a hordozónknak azzal, hogy folytatom a kutatást. A hajóm parancsnoka erélytelennek találta az intézkedésem. Fél tucat TIE Bomberrel izzó porig bombáztatta a falut. Én pedig utasítást kaptam a 83-as direktíva végrehajtására. Ekkor vegyi fegyverrel kellett volna befejeznünk a munkát, így az esetleges rejtőzködő ügynök mindenképpen meghal. Hivatalosan tiltakoztam, kiemelve, hogy katonai szükségszerűség nem indokolja mindezt, de újfent megerősítették. Körülöttünk... Romok voltak mindenütt. Megégett, sebesült, szenvedő lények. Asszonyok és gyerekek. Közöltem az embereimmel a felsőbb parancsot és hogy átadom a parancsnokságot a segédtisztemnek, mert jómagam képtelen vagyok a vonatkozó utasításokat kiadni. Az akció után kérelmeztem a felmentésemet, de egyedi összeomlásnak titulálták, túlzott megterhelés kiváltotta ingadozásnak. Féléves szabadságra küldtek pihenni. Kísértettek az emlékek, a hírek, amelyeket mindenfelől suttogtak... Nem tértem vissza. Egy birodalmi osztag elől menekülő fiatal férfinak pedig szabadságom negyedik hónapjában segítettem eljutni a kikötőig. Nem is tudom miért. Nem ismertem. De fegyvertelen volt és nem rendőrök üldözték, hanem katonák. Később kiderült, hogy a bátyja beállt lázadónak, ő is követni akarta a testvérét. Győzködött, hogy tartsak vele, hogy nagy szüksége van az ellenállóknak a katonailag képzett emberekre. Láttam, amit láttam birodalmi szolgálatban. Vele mentem - vonta meg a vállait.
- És rögtön őrnagy is lett - mosolygott a királynő hamiskásan.
- Valóban - bólintott a tiszt. - Százados voltam a birodalmi erőkben. Olyan égető szükség volt akkoriban a lázadásban képzett tisztekre, hogy szinte mindenki, aki átnyergelt papíron rögtön ugrott is egy-két rangot felfelé, nem volt meglepő. Kiképző lettem akkoriban.
- Később pedig a Hothon kitett magáért a jelentések szerint - nézett az asszony azokba a fellegszürke szemekbe.
- A kötelességemet tettem, amire felesküdtem - legyintett az ezredes.
- Meséljen róla - dőlt hátra egy kissé a twi'lek.
- Nem tudok túl sokat mondani - sóhajtott fel halkan a másik. - A keleti oldal parancsnoka voltam a hothi bázison. Egy ideig jól álltuk a sarat. A hivatásos katonák jellemzője, hogy mindig a kézikönyvben leírtak szerint cselekszenek. Ha valaki ismeri azt a kézikönyvet, akkor azt is tudja, mi várható. Na meg voltak a hadseregnek technikai hibái is, amiket ki tudtunk használni.
- Úgymint? - szaladt magasra a nő szemöldöke.
- Például a rohamosztagosok kommunikációs egysége a sisakba van építve és központilag nem megoldható az elesett katonák kommlinkjének lekapcsolása a rendszerből. Felvettük a halottak sisakját és hallgattuk a birodalmi csatornát. Vagy például tudtam, hol sérülékeny egy standard AT-ST lépegető. A térdét alkotó mechanika felett van egy kisebb bemélyedés, ahová egy kellően merész gyalogos felugorva-mászva elhelyezhet egy-két hődetonátort. A birodalmi hivatalos oktatás szerint egy gyalogos nem képes kiiktatni egy lépegetőt, ezért annak pilótái, míg van más célpont, addig nem foglalkoznak az SZSZGY-kel.
- SZSZGY?
- Katonai szleng - felelte röviden a katona. - Szegény Szerencsétlen Gyalogos.
- Óh... - kuncogott halkan Antitarra királynője. - Szóval a hibáik és a gőgjük lett a vesztük. Viszont maga otthagyta a két kezét Hothon. Hogyan történt ezredes?
- Visszavonultunk a kapott parancsok szerint - válaszolta nyugodtan, még mindig rezzenéstelen arccal a férfi. - Kitartottunk amíg lehetett, evakuáltuk a sebesülteket, de végül nem maradtak lehetőségeink. Az AT-AT lépegetőkkel nem szállhattunk szembe. Egy kilőtt siklóban ragadt két ember. Lángolt a jármű. Megpróbáltam kiszedni őket. Az egyiket sikerült is, de közben üszkös csonkig égett a két kezem. Elvesztettem az eszméletem. Néhány emberem nem hagyott hátra. Tették, amit tehettek. Levágták a kritikus testrészeket és kimentettek engem, meg a bajtársamat. Egy bacta tartályban tértem magamhoz. Orvosi pótlásokat kaptam a karjaim helyére, valamint alezredesi kinevezést.
A nő sokáig elgondolkodva meredt maga elé, majd hirtelen megköszörülte a torkát:
- Az endori csatából viszont kimaradt. Viszonylag meglepő, tekintve a szakértelmét és az előéletét - vetette fel.
- Az Endoron elsődleges volt, hogy minél több birodalmi hajót elcsaljunk onnan - válaszolta nyugodtan Wull. - Egy ilyen elterelő műveletet irányítottam. Egy csapat jetpackes katonával megtámadtuk két szektorral arrébb a birodalmiak egy kommunikációs állmását. Bevettük, majd megsemmisítettük. Pár csillagrombolót el is csaltunk ezzel, amelyek a helyszínre siettek ellenőrizni, mi is történt az elhallgatott állomással. Nagy számú felszíni erőt dobtak le, amelyek elől pár napig rejtőztünk, illetve menekültünk. Az Endornál győztes flottánk aztán itt tört ki újra a hiperűrből, részben megsemmisítve, részben megfutamítva a birodalmi hajókat és felszedtek minket.
- És hogy került ide? Antitarrára? - tárta szét a karjait az ifjú uralkodónő.
- Egy bajtársam és barátom itt született - rántott egyet újra a vállain az egyenruhás. - Azt mondta nézzem meg. Jöjjek el vele. Maradtam. A Birodalom, ha szét nem is hullott még egészen, már nyilvánvalóan megroppant, elkezdett meghasadni, nem volt már rám szükség. Békés életet szerettem volna. Így éppenséggel technikus lettem, polgári felszíni járművek javításával foglalkoztam.
- Akkor miért tért vissza a hadseregbe? - érdeklődött némi malíciával a hangjában az úrnő.
- Amikor meghallottam, hogy Thrawn főadmirális vezetésével erős hadsereg támad, egy koncentrálódott birodalmi had, már tudtam, hogy nagy baj van - válaszolt őszintén a tiszt. - Senki előtt sem titok, hogy a Galaktikus Birodalom finoman fogalmazva is kirekesztő volt a nonhumánokkal szemben. Ha egy nem ember ilyen rangba emelkedik, ott már önmagában furcsaság van. Ráadásul a birodalmi tisztek, ha rühellték is, de mindig is katonai zseniként emlegették. Az első sikerek és azok milyensége valamint léptéke egyértelműsítették: hamarosan nagyjából mindenkire szükség lesz, aki látott már életében lézerkarabélyt. Becsuktam a boltot, aztán jegyet váltottam a legközelebb induló személyszállítóra. Két nappal később jelentkeztem Wedge Antilles tábornoknál szolgálattételre. Nagy sikerekről nem számolhatok be. A Mrisst védtük, amíg tudtuk, de parancs szerint evakuáltak minket, majd sebtében a Coruscantra dobtak, amiket a nyavalyás aszteroidáival utána le is bénított az admirális. Elképesztően intelligens ember volt. Sajnálom, hogy nem állt át, nagyon komoly nyereség lehetett volna.
- De a visszatérése után mégis az itteni egyenruhát választotta ezredes, nem nyitotta ki újra a műhelyt - mutatott rá a tényekre az asszony.
- Igaz. A külső gyűrű mindig is instabil régió, az Antitarra meg jellegéből adódóan különösen gyakori célpont. Ha valóban szeretném megélni a pecázással töltött, nyugodt öregséget, akkor nem nagyon tehettem mást. Ez a bolygó ha úgy tetszik a választott hazám. Amelyet meg akarok védeni. Ahol le akarom élni az életem - vágta ki határozott válaszát katonás megjelenéséhez és gondolkodásához méltóan.
- Éppen ezt akartam hallani - villant szélesen a nő mosolya, miközben felállt a trónjáról. - Álljon fel Tharan Wull ezredes! - parancsolta határozottan. A férfi évtizedek berögződését követve, minden tudatos gondolkodás nélkül már talpon is termett és vigyázzba vágta magát. A királynő jókedvű s egyben határozott tekintettel mérte végig: - Meggyőzött ezredes, pedig azt sem tudta, miről is kéne. Ritka erény ez. Gratulálok!
- Köszönöm fenség... - válaszolta, most már érzékelhető zavarral a hangjában a szólított.
- Sokan hisznek fiatalnak, amiben igazuk van, illetve emiatt naivnak, ostobának, amiben remélem nincs - sétált a férfi felé az asszony. - Az eddigi szenátorunk például csinos kis magánvagyont gyűjtött össze alig egy év alatt, ráadásul a szavazatai, amelyeket leadott Antitarra szempontjából meglehetősen kérdőjelesek. Jól hangzó, de nem igazán kielégítő magyarázatokat adott a kérdéseimre. Nos, Crante szenátor egészsége sajnos végletesen megroppant, így kénytelenek vagyunk visszahívni őt. Idehaza majd ténylegesen leromlik az egészsége, ha elszámoltatjuk a vagyonáról és politikai ténykedésével. Mert a korrupciót itt ötven évvel is honoráljuk a hideg barlangokban, ha bebizonyosodik. Kell a helyére egy új, egy más vonalat képviselő szenátor. Valaki, aki Antitarra érdekeit és az Új Köztársaság jövőjét tartja szem előtt, akinek van kellő intelligenciája és tapasztalata, na és aki hiteles személy a szenátus előtt is. Valószínűleg még az ellenségei is elismerik a pályafutását ezredes. Egykori bajtársai főképp. A maga személye a tökéletes választás, Ön győzheti meg leggyorsabban a szenátus tagjait, hogy Antitarra valóban mást kíván mutatni és képviselni, mint eleddig, korábbi szenátorunk mutatta. Ön képviseli mostantól az Én és az egész bolygó minden lakosát a szenátusban - a férfi felé nyújtotta a kezét. - Gratulálok!
Két nappal később a szenátus legújabb tagja belépett a szállodai lakosztályához vezető folyosóra. Egy hajbókoló alkalmazott lépett oda mellé, nyájasan az új vendég felé:
- Tábornok úr megtisztelő, hogy...
- Ezredes - javította ki reflexből, igazán oda sem figyelve az érkező. Nem volt kenyere az effajta felmagasztalás.
- Öhmm... igen... - zavarodott meg egy pillanatra az alkalmazott, majd folytatta: - Ha ezredes úrnak bármilyen kívánsága lenne... Úgy értem a lakosztályával kapcsolatban, szívesen állok szolgálatára. Miképp rendezzük be, milyen esetleges extra szolgáltatásokat venne gyakorta igénybe, amit csak óhajt mi...
- Ágy van? - érdeklődött kurtán a tiszt.
- Őőő... természetesen... - pislogott a férfi.
- Asztal? Mindimum négy szék? Kommilnk kapcsolat? - érdeklődött tovább Wull.
- Hogyne uram...
- Akkor megvan minden, amire szükségem van feltétlenül, úgyhogy leléphet - vetette oda foghegyről, majd elsietett, még a hátán érezve a szálloda alkalmazottjának egyszerre döbbent és dühös pillantását.
A lakosztályban azonnal beérkező hívás fogadta, amelyen egy kissé megdöbbent. Nagyon merte remélni, nem akarják még így is külön üdvözölni a Republica 500-ban. Fáradtan engedélyezte a hívást, majd meglátva, ki keresi, azonnal vigyázzba vágta magát:
- Antilles tábornok! - vágta ki, mire a nevezett felnevetett.
- Most hagyd abba vén gazember - vigyorgott szélesen. - Csak gratulálni akartam a kinevezésedhez. Végre van még egy ember, aki nem csak a hivatali szobákban szerzett gyakorlatot, meg van még gerince is.
- Wedge - engedett fel a szenátor merev arca is, - a politikához nem feltétlenül mi kellünk, ezt te is tudod. Sok jó szándékú ember van, akinek jó szívvel nem adnék a kezébe lézerpisztolyt, mert magát lőné le. De politikusnak kiváló. Én meg igyekszem majd beletanulni.
- Szerintem menni fog - kacsintott Antilles. - De tegyél már meg nekem valamit a régi barátságunk emlékére...
- Igen? - vonta fel a szemöldökét Wull.
- Ha nagyon értetlenek, rúgj szét néhány lottyadt hátsót élő egyenesben - kuncogott a tábornok. - Egyszer valami érdekes is lenne a holoneten akkor.
Összenevetett a két régi bajtárs, de mindketten tudták: egyiküknek egy egészen más fajta háború, egészen más fajta poklába kell beletanulnia. Csak remélhette, hogy készen áll rá.
Faj: humán
Kor: 53 standard év
Születési bolygó: Corellia szektor - Corellia rendszer - Corellia
Nem: férfi
Kaszt: az Antitarra szenátora, az Antitarrai Felszínvédelmi Erők ezredese, nyugalmazott köztársasági alezredes
Felszerelés: egy lézerpisztoly, kommlink, adatrögzítők, kreditkártya, személyi energiapajzs, ruházat.
Külső megjelenés: a legtöbb lépegető pilótához hasonlóan ő is viszonylag alacsony teremtű, mindössze 162 centiméter, ehhez szikár, sovány, de inas testalkat járul. Arcát koravén ráncok szabdalják, vékony ajkai egyfajta könyörtelenséget sejtetnek, hideg, szürkéskék szemeinek pillantását a legtöbben hosszú távon nem viselik szívesen. Semmilyen szempontból sem nevezhető megnyerő férfiúnak, de mindenképpen határozottságot, keménységet sugall. Gesztenyebarna hajába immár bőven vegyülnek ezüst szín szálak is, jelezve a kor előrehaladását. Rendkívül konzervatív ember benyomását kelti, katonás frizura, uniformis, másként el sem képzelhető. Választott hazája katonai öltözetét hordja: vörös, az egykori birodalmi tiszti egyenruha szabását követő, fekete derékszíjjal, kesztyűkkel és térdig érő csizmákkal. A kesztyűket mindig viseli, lévén bal keze csuklóból, a jobb pedig könyökből hiányzik, robotikus pótlása fémszürke, nem mintáz emberi végtagokat. Nyaka bal oldalán s lefelé a vállán és a mellén egykori súlyos égési sebek nyomai.
Belső tulajdonságok: kemény, szilárd és katonás. Igazán látszik rajta, hogy a hadseregben töltötte élete java részét. Precíz, megbízható embernek tartják, akik dolgoztak már vele együtt. Az a fajta vezető, aki iszonyatosan sokat követel meg embereitől, de semmivel sem többet annál, amit saját magától is elvár, az pedig nem kevés vele született maximalizmusa miatt. Meglehetősen bátor ember, nem ijed meg az élet kisebb-nagyobb nehézségeitől, ahogy a harctéren sem tette, úgy a politikában sem jellemző rá. Ettől függetlenül jó felszíni katonaként két lábbal áll a földön, tudja, hogy ha valamit el akar érni, kénytelen kompromisszumokat kötni, természetesen bizonyos határokon belül. A végleteken túl is hűséges az új köztársasághoz, úgy Mothma főkancellárhoz, mint Solo frakcióvezető asszonyhoz. Túlságosan soká harcolt az irányításuk alatt, hogy kételkedjen szándékaikban, noha nem feltétlenül ért velük egyet minden kérdésben, esetleges ellenvéleményének pedig bátran hangot is ad. Nem az az agyatlan talpnyaló típus. Szilárd elvei okán, noha nem kifejezetten gazdag ember, de korrumpálni nagyjából lehetetlen. Meglehetősen büszke természet, bár gőgösnek azért nem mondhatjuk. Ő is tudja magáról: nagyszerűen végezte a dolgát a lázadás éveiben, büszke minden emberre, aki alatta harcolt, szinte a gyermekeiként tekint rájuk. Legalábbis akik még élnek közülük. A háború az esetek többségében ronda dolog, erről pedig Wull szenátornak épp elég alkalma volt megbizonyosodni. Nem tartozik a "naiv entellektüellek" közé, ahogy maga szokta nevezni a DKF-ben Leia hercegnő körül lézengő politikai fejeseket. Az egyik fele elvtelen, gerinctelen alak, aki éppen csak nem szó szerint nyalja fényesre a frakcióvezető talpait egy újabb kis konc reményében, a másik fele még rosszabb. Azok, akik azt hiszik a Birodalom volt a gonosz, mi meg a gáncs nélküli lovagok, a jók, s most eszerint kell létrehozni valami tündökletes köztársaságot. Szimpatizál ugyan a régi bajtársakkal, parancsnokokkal, de Wull szenátor könyörtelen ember. Tudja, hogy a harctéren nem lehet másképp. Mindkét oldalon emberállatok harcolnak, mert igen rövid idő kell, míg az ember állattá alacsonyodik a frontvonalban. A háborúhoz kegyetlennek, céltudatosnak kell lenni, aki érző szívű humanista, az ott maximum egy dologra jó. Felfog 1-2 lövést az értelmesebbek elől. A politika is egyfajta csatatér s hála született intelligenciájának, ehhez is hamar alkalmazkodni igyekszik. Persze a maga módján ő is idealista, de nem olyan elvakultan mint igen sok DKF-es. Természetesen ő is a nagyobb jóért küzd úgymond, egy erős, virágzó köztársaságért, de a módszerekben már nem olyan válogatós az öreg katona. Nagy híve a központosított erőnek, személyes életében pedig a hűségnek és az egyenességnek, még ha utóbbiból kénytelen is engedni a politikai pályán. Erős egyéniségű, kemény ember.
Előtörténet: Tharan Wull hosszú, egyenes léptekkel, a rá jellemző, enyhén sietős mozgással sétált be a trónteremnek is beillő irodába. Gyönyörű hely volt, szépen, de nem túlburjánzóan díszített, egyszerre ízléses és kényelmes bútorokkal. Egyetlen pillantást sem pazarolt ezekre az ezredes. Gyakorlatias ember volt, aki a katonai kérdéseken kívül a legkevésbé sem foglalkozott a külsőségekkel. A katonái által csak "fellegszürkének" titulált pillantása ehelyett a magas, aranyozott bársonyszékben ülő nő arcát fürkészte. A twi'lek asszony fejcsápjai nyugodtan pihentek a nyakában, semmilyen eligazítást sem adva Wullnak pillanatnyi hangulatáról, amit magában rossz jelként fogott fel a parancsnok.
- Foglaljon helyet ezredes úr - mosolygott rá teljesen érzelmek nélkül az asszony, immár három éve Antitarra királynője. Konvencionális és jellegtelen mosoly volt ez, a férfi pókerarccal fogadta, miközben nagyjából olyan mereven foglalt helyet, mintha egy díszszemlén venne részt:
- Fenség - hajtotta meg mélyebben a fejét a nő előtt, de egyébiránt nem reagált. Mindketten tudták ki a vezető és ki a beosztott. Márpedig azt Wull megtanulta, ha a beosztottat nem kérdezik, akkor addig a beosztott csendben marad.
Hosszú szünet állt be, érezte a veterán, hogy az uralkodó épp úgy igyekszik felmérni őt, mint ahogy maga is az ifjú királynőt. Nem ismerték eléggé egymást, csak rutinszerű ügyek kapcsán találkoztak. Ám, azt azért jól érezte az ezredes, hogy itt és most valami nagy dologról lesz szó. Végül a nő finoman félrebillentette a fejét és némi kíváncsiság vegyült a tekintetébe:
- Hol is született ezredes úr? - érdeklődött.
- Magvilágok, Corellia - felelte tömören a férfi.
- Most mégis itt van a peremvidékeken... - fejtegette az asszony mintegy önmagának. - Furcsa, nem gondolja?
- Az élet néha furcsa dolgokra képes - ismerte el kurtán a tiszt, majd halkan hozzátette: - Most már Antitarra az otthonom.
- Hogy került maga a katonai pályára? - érdeklődött tovább a nő.
- Benne van a hivatalos aktáimban - felelte némileg értetlenül Wull.
- Tisztában vagyok vele ezredes - váltott valahogy kissé mássá a nő mosolya. - Csak éppen én a maga szavaira vagyok kíváncsi. Mégpedig nagyon. Adjam parancsba, hogy beszéljen? - emelte meg kissé a szemöldökét.
- Nem szükséges fenség - reagált szokott katonásságával a tiszt, majd belefogott: - Yavin előtt 42-ben születtem a Corellián. Apám gyári munkás egy nagy hajóüzemben, anyám pedig könyvelő ugyanott. Zavaros, rossz idők voltak azok, a régi köztársaság halódott. Tudom, sokan emlékeznek aranykorként arra az időszakra, de ez nem igaz felség. Palpatine nem véletlenül vívott ki gyakorlatilag példátlan népszerűséget, neki sikerült letörnie azt a fajta korrupciót, ami a velejéig áthatotta a szenátust. Centralizáltsága okán, na meg mert az ellentétes érdekek és viták között a szenátus gyakorlatilag megbénult, addigra már alapjaiban rothadt a rendszer, amelynek a kegyelemdöfést aligha a későbbi császár adta meg. Beledőlt addigra a saját kardjába. Palpatine csak az ölébe hullott lehetőséget ragadta meg. Mint mondtam nehéz élet volt akkoriban. A központi hatalom bomlásával felütötte a fejét a bűnözés és ipari léptékeket öltött a korrupció, a gazdasági nyerészkedés. Apám erősen italozott az alulfizetett és veszélyes munkája után, ebbéli indulatait pedig rajtunk vezette le. Tizennyolc évesen elvégeztem a középiskolát, majd elszöktem otthonról és az első toborzó irodában beadtam a jelentkezésemet a hadsereghez. A gyalogsági alakulatokhoz. Y.E. 22-ben feletteseim addigi teljesítményem alapján tiszti iskolára javasoltak. Elfogadtam a felkérést. Y.E. 18-ban hadnaggyá avattak a gyalogságnál. Eddigre már végrehajtották a 66-os parancsot, illetve erős központi klónhadsereg biztosította a rendet a galaxisban. Elhiheti felség, feltétlen tisztelettel adóztam magam is, mint a legtöbb fiatal tiszt az új Uralkodónak, aki végre rendet teremtett a káoszba fulladó köztársaságban. Egy pillanatra sem kételkedtem mikor közölték, hogy a corelliai hadsereg beolvasztásra kerül a birodalmi hadba s új egyenruhát kapok. Csodálattal néztem a modern felszíni csapatszállító tankok, a lépegetők első modelljeit. Beadtam a jelentkezésemet, hogy szeretnék ezen új fegyverekre szakképesítést szerezni. Mivel nem vagyok túl magas, ez alapkövetelmény a járművel szűk belső tere miatt, humán vagyok és a pszichológiai tesztem is pozitív volt e tekintetben, így megkaptam a felső engedélyt. Caridára irányítottak, ahol megkaptam a gyakorlati kiképzésem, természetesen az erőteljes birodalmi propaganda mellett. Mire Y.E. 16-ban aktív csapatszolgálatba léptem, már semmilyen kétségeim sem voltak afelől, hogy a katonai pályát és a Császár szolgálatát akarom-e tekinteni életcélomnak - összegezte a férfiú.
- Végül mégis szakított a Birodalommal... - nézett rá komolyan s mégis kíváncsian a twi'lek.
- Tény - biccentett Wull. - Három éves birodalmi szolgálatom alatt elég sok mindent volt "szerencsém" látni. Bár egyes eredményeit nagyra becsültem, de összességében lassanként kiábrándultam a rendszerből. A töréspontot a Sycthar jelentette. Egy kicsi, és nem túl jelentős planéta a külső perem túloldalán. A jelentések szerint egy lázadó ügynök hajóját lőtték le itt, de a roncsokban nem lelték holttest nyomát. Fel kellett tételezni, hogy még él, birtokában a körzet birodalmi katonai parancsnokságáról megszerzett bizalmas adatoknak. Felszíni erőket dobtak le, hogy kutassuk fel az ellenséges szabotőrt. A bolygón nem volt állandó birodalmi helyőrség, lévén bányakincsei nem voltak és primitív szintű helyi lakosság élt csupán. Nagyjából saját kőkoruk végén járva, törzsi szintű szervezettséggel. Osztagommal egy ilyen településbe futottam bele. Felső parancsot kaptunk, mely szerint alkalmazzunk elrettentő erőszakot, vagyis lőjünk szét néhány kunyhót. Kiparancsoltattam a megrémült lényeket a kunyhókból, majd néhányat rommá lövettem. Az idegenek nem nagyon tudtak semmilyen hasznos információval szolgálni, ezt jelentettem a hordozónknak azzal, hogy folytatom a kutatást. A hajóm parancsnoka erélytelennek találta az intézkedésem. Fél tucat TIE Bomberrel izzó porig bombáztatta a falut. Én pedig utasítást kaptam a 83-as direktíva végrehajtására. Ekkor vegyi fegyverrel kellett volna befejeznünk a munkát, így az esetleges rejtőzködő ügynök mindenképpen meghal. Hivatalosan tiltakoztam, kiemelve, hogy katonai szükségszerűség nem indokolja mindezt, de újfent megerősítették. Körülöttünk... Romok voltak mindenütt. Megégett, sebesült, szenvedő lények. Asszonyok és gyerekek. Közöltem az embereimmel a felsőbb parancsot és hogy átadom a parancsnokságot a segédtisztemnek, mert jómagam képtelen vagyok a vonatkozó utasításokat kiadni. Az akció után kérelmeztem a felmentésemet, de egyedi összeomlásnak titulálták, túlzott megterhelés kiváltotta ingadozásnak. Féléves szabadságra küldtek pihenni. Kísértettek az emlékek, a hírek, amelyeket mindenfelől suttogtak... Nem tértem vissza. Egy birodalmi osztag elől menekülő fiatal férfinak pedig szabadságom negyedik hónapjában segítettem eljutni a kikötőig. Nem is tudom miért. Nem ismertem. De fegyvertelen volt és nem rendőrök üldözték, hanem katonák. Később kiderült, hogy a bátyja beállt lázadónak, ő is követni akarta a testvérét. Győzködött, hogy tartsak vele, hogy nagy szüksége van az ellenállóknak a katonailag képzett emberekre. Láttam, amit láttam birodalmi szolgálatban. Vele mentem - vonta meg a vállait.
- És rögtön őrnagy is lett - mosolygott a királynő hamiskásan.
- Valóban - bólintott a tiszt. - Százados voltam a birodalmi erőkben. Olyan égető szükség volt akkoriban a lázadásban képzett tisztekre, hogy szinte mindenki, aki átnyergelt papíron rögtön ugrott is egy-két rangot felfelé, nem volt meglepő. Kiképző lettem akkoriban.
- Később pedig a Hothon kitett magáért a jelentések szerint - nézett az asszony azokba a fellegszürke szemekbe.
- A kötelességemet tettem, amire felesküdtem - legyintett az ezredes.
- Meséljen róla - dőlt hátra egy kissé a twi'lek.
- Nem tudok túl sokat mondani - sóhajtott fel halkan a másik. - A keleti oldal parancsnoka voltam a hothi bázison. Egy ideig jól álltuk a sarat. A hivatásos katonák jellemzője, hogy mindig a kézikönyvben leírtak szerint cselekszenek. Ha valaki ismeri azt a kézikönyvet, akkor azt is tudja, mi várható. Na meg voltak a hadseregnek technikai hibái is, amiket ki tudtunk használni.
- Úgymint? - szaladt magasra a nő szemöldöke.
- Például a rohamosztagosok kommunikációs egysége a sisakba van építve és központilag nem megoldható az elesett katonák kommlinkjének lekapcsolása a rendszerből. Felvettük a halottak sisakját és hallgattuk a birodalmi csatornát. Vagy például tudtam, hol sérülékeny egy standard AT-ST lépegető. A térdét alkotó mechanika felett van egy kisebb bemélyedés, ahová egy kellően merész gyalogos felugorva-mászva elhelyezhet egy-két hődetonátort. A birodalmi hivatalos oktatás szerint egy gyalogos nem képes kiiktatni egy lépegetőt, ezért annak pilótái, míg van más célpont, addig nem foglalkoznak az SZSZGY-kel.
- SZSZGY?
- Katonai szleng - felelte röviden a katona. - Szegény Szerencsétlen Gyalogos.
- Óh... - kuncogott halkan Antitarra királynője. - Szóval a hibáik és a gőgjük lett a vesztük. Viszont maga otthagyta a két kezét Hothon. Hogyan történt ezredes?
- Visszavonultunk a kapott parancsok szerint - válaszolta nyugodtan, még mindig rezzenéstelen arccal a férfi. - Kitartottunk amíg lehetett, evakuáltuk a sebesülteket, de végül nem maradtak lehetőségeink. Az AT-AT lépegetőkkel nem szállhattunk szembe. Egy kilőtt siklóban ragadt két ember. Lángolt a jármű. Megpróbáltam kiszedni őket. Az egyiket sikerült is, de közben üszkös csonkig égett a két kezem. Elvesztettem az eszméletem. Néhány emberem nem hagyott hátra. Tették, amit tehettek. Levágták a kritikus testrészeket és kimentettek engem, meg a bajtársamat. Egy bacta tartályban tértem magamhoz. Orvosi pótlásokat kaptam a karjaim helyére, valamint alezredesi kinevezést.
A nő sokáig elgondolkodva meredt maga elé, majd hirtelen megköszörülte a torkát:
- Az endori csatából viszont kimaradt. Viszonylag meglepő, tekintve a szakértelmét és az előéletét - vetette fel.
- Az Endoron elsődleges volt, hogy minél több birodalmi hajót elcsaljunk onnan - válaszolta nyugodtan Wull. - Egy ilyen elterelő műveletet irányítottam. Egy csapat jetpackes katonával megtámadtuk két szektorral arrébb a birodalmiak egy kommunikációs állmását. Bevettük, majd megsemmisítettük. Pár csillagrombolót el is csaltunk ezzel, amelyek a helyszínre siettek ellenőrizni, mi is történt az elhallgatott állomással. Nagy számú felszíni erőt dobtak le, amelyek elől pár napig rejtőztünk, illetve menekültünk. Az Endornál győztes flottánk aztán itt tört ki újra a hiperűrből, részben megsemmisítve, részben megfutamítva a birodalmi hajókat és felszedtek minket.
- És hogy került ide? Antitarrára? - tárta szét a karjait az ifjú uralkodónő.
- Egy bajtársam és barátom itt született - rántott egyet újra a vállain az egyenruhás. - Azt mondta nézzem meg. Jöjjek el vele. Maradtam. A Birodalom, ha szét nem is hullott még egészen, már nyilvánvalóan megroppant, elkezdett meghasadni, nem volt már rám szükség. Békés életet szerettem volna. Így éppenséggel technikus lettem, polgári felszíni járművek javításával foglalkoztam.
- Akkor miért tért vissza a hadseregbe? - érdeklődött némi malíciával a hangjában az úrnő.
- Amikor meghallottam, hogy Thrawn főadmirális vezetésével erős hadsereg támad, egy koncentrálódott birodalmi had, már tudtam, hogy nagy baj van - válaszolt őszintén a tiszt. - Senki előtt sem titok, hogy a Galaktikus Birodalom finoman fogalmazva is kirekesztő volt a nonhumánokkal szemben. Ha egy nem ember ilyen rangba emelkedik, ott már önmagában furcsaság van. Ráadásul a birodalmi tisztek, ha rühellték is, de mindig is katonai zseniként emlegették. Az első sikerek és azok milyensége valamint léptéke egyértelműsítették: hamarosan nagyjából mindenkire szükség lesz, aki látott már életében lézerkarabélyt. Becsuktam a boltot, aztán jegyet váltottam a legközelebb induló személyszállítóra. Két nappal később jelentkeztem Wedge Antilles tábornoknál szolgálattételre. Nagy sikerekről nem számolhatok be. A Mrisst védtük, amíg tudtuk, de parancs szerint evakuáltak minket, majd sebtében a Coruscantra dobtak, amiket a nyavalyás aszteroidáival utána le is bénított az admirális. Elképesztően intelligens ember volt. Sajnálom, hogy nem állt át, nagyon komoly nyereség lehetett volna.
- De a visszatérése után mégis az itteni egyenruhát választotta ezredes, nem nyitotta ki újra a műhelyt - mutatott rá a tényekre az asszony.
- Igaz. A külső gyűrű mindig is instabil régió, az Antitarra meg jellegéből adódóan különösen gyakori célpont. Ha valóban szeretném megélni a pecázással töltött, nyugodt öregséget, akkor nem nagyon tehettem mást. Ez a bolygó ha úgy tetszik a választott hazám. Amelyet meg akarok védeni. Ahol le akarom élni az életem - vágta ki határozott válaszát katonás megjelenéséhez és gondolkodásához méltóan.
- Éppen ezt akartam hallani - villant szélesen a nő mosolya, miközben felállt a trónjáról. - Álljon fel Tharan Wull ezredes! - parancsolta határozottan. A férfi évtizedek berögződését követve, minden tudatos gondolkodás nélkül már talpon is termett és vigyázzba vágta magát. A királynő jókedvű s egyben határozott tekintettel mérte végig: - Meggyőzött ezredes, pedig azt sem tudta, miről is kéne. Ritka erény ez. Gratulálok!
- Köszönöm fenség... - válaszolta, most már érzékelhető zavarral a hangjában a szólított.
- Sokan hisznek fiatalnak, amiben igazuk van, illetve emiatt naivnak, ostobának, amiben remélem nincs - sétált a férfi felé az asszony. - Az eddigi szenátorunk például csinos kis magánvagyont gyűjtött össze alig egy év alatt, ráadásul a szavazatai, amelyeket leadott Antitarra szempontjából meglehetősen kérdőjelesek. Jól hangzó, de nem igazán kielégítő magyarázatokat adott a kérdéseimre. Nos, Crante szenátor egészsége sajnos végletesen megroppant, így kénytelenek vagyunk visszahívni őt. Idehaza majd ténylegesen leromlik az egészsége, ha elszámoltatjuk a vagyonáról és politikai ténykedésével. Mert a korrupciót itt ötven évvel is honoráljuk a hideg barlangokban, ha bebizonyosodik. Kell a helyére egy új, egy más vonalat képviselő szenátor. Valaki, aki Antitarra érdekeit és az Új Köztársaság jövőjét tartja szem előtt, akinek van kellő intelligenciája és tapasztalata, na és aki hiteles személy a szenátus előtt is. Valószínűleg még az ellenségei is elismerik a pályafutását ezredes. Egykori bajtársai főképp. A maga személye a tökéletes választás, Ön győzheti meg leggyorsabban a szenátus tagjait, hogy Antitarra valóban mást kíván mutatni és képviselni, mint eleddig, korábbi szenátorunk mutatta. Ön képviseli mostantól az Én és az egész bolygó minden lakosát a szenátusban - a férfi felé nyújtotta a kezét. - Gratulálok!
Két nappal később a szenátus legújabb tagja belépett a szállodai lakosztályához vezető folyosóra. Egy hajbókoló alkalmazott lépett oda mellé, nyájasan az új vendég felé:
- Tábornok úr megtisztelő, hogy...
- Ezredes - javította ki reflexből, igazán oda sem figyelve az érkező. Nem volt kenyere az effajta felmagasztalás.
- Öhmm... igen... - zavarodott meg egy pillanatra az alkalmazott, majd folytatta: - Ha ezredes úrnak bármilyen kívánsága lenne... Úgy értem a lakosztályával kapcsolatban, szívesen állok szolgálatára. Miképp rendezzük be, milyen esetleges extra szolgáltatásokat venne gyakorta igénybe, amit csak óhajt mi...
- Ágy van? - érdeklődött kurtán a tiszt.
- Őőő... természetesen... - pislogott a férfi.
- Asztal? Mindimum négy szék? Kommilnk kapcsolat? - érdeklődött tovább Wull.
- Hogyne uram...
- Akkor megvan minden, amire szükségem van feltétlenül, úgyhogy leléphet - vetette oda foghegyről, majd elsietett, még a hátán érezve a szálloda alkalmazottjának egyszerre döbbent és dühös pillantását.
A lakosztályban azonnal beérkező hívás fogadta, amelyen egy kissé megdöbbent. Nagyon merte remélni, nem akarják még így is külön üdvözölni a Republica 500-ban. Fáradtan engedélyezte a hívást, majd meglátva, ki keresi, azonnal vigyázzba vágta magát:
- Antilles tábornok! - vágta ki, mire a nevezett felnevetett.
- Most hagyd abba vén gazember - vigyorgott szélesen. - Csak gratulálni akartam a kinevezésedhez. Végre van még egy ember, aki nem csak a hivatali szobákban szerzett gyakorlatot, meg van még gerince is.
- Wedge - engedett fel a szenátor merev arca is, - a politikához nem feltétlenül mi kellünk, ezt te is tudod. Sok jó szándékú ember van, akinek jó szívvel nem adnék a kezébe lézerpisztolyt, mert magát lőné le. De politikusnak kiváló. Én meg igyekszem majd beletanulni.
- Szerintem menni fog - kacsintott Antilles. - De tegyél már meg nekem valamit a régi barátságunk emlékére...
- Igen? - vonta fel a szemöldökét Wull.
- Ha nagyon értetlenek, rúgj szét néhány lottyadt hátsót élő egyenesben - kuncogott a tábornok. - Egyszer valami érdekes is lenne a holoneten akkor.
Összenevetett a két régi bajtárs, de mindketten tudták: egyiküknek egy egészen más fajta háború, egészen más fajta poklába kell beletanulnia. Csak remélhette, hogy készen áll rá.